Az együtt evés jó esetben egy közösségi élmény. Tudat alatt és fölött is. Beszélgetni lehet közben, egymással lenni.
Másrészt egy mindfulness gyakorlat/élmény az evés élményét átélni, megfigyelni milyen ízeket érzek, hogy esik.
Ezeket sajnos kiszorítja az evés közben olvasás.
Amikor magányosan eszem, akkor vagyok hajlamos olvasni, de tudom, hogy ez egy B változat, és általában inkább figyelek az evésből kapott érzéseimre.
Napközisként délután sokszor nem tudtam megmondani, hogy mi volt az ebéd; de ez nem baj, mert az evés mellékes, szükséges; az a jó, akinek van ennél fontosabb, magasabb rendű élvezete. Ma már azt gondolom, hogy jobb közösségben enni mint magamban olvasni, és jobb jelen lenni evés közben, figyelni az érzékeléseimet, nem szétszórni a figyelmemet. Ha az olvasást választottam, az bizony azt jelentette, hogy jobbnak értékeltem a könyv társaságát mint azokét akikkel közösen ehettem volna.
Ez egy példa arra, hogy van ami intelligensnek, jó megoldásnak tűnt (olvasni evés közben), de valójában nem úgy jó élnem, hanem megtalálva valami még jobbat (olyanokat, akikkel szívesebben vagyok mint az olvasottal).
Félig gondolt gondolat volt: az a legveszélyesebb, h van benne valami, meggyőző, félig igaz; de bölcsebb lenne legalább háromnegyedig igazra áttérni.
Szerintem az lenne nagyon tanulságos mindannyiunknak, hogy szedjük össze, hogy mi minden volt olyan, hogy hatékonynak, okosnak tűnt, valójában az életünknek mégis rosszat tett, nem az volt a legjobb, lett volna jobb is, amit már jobb lenne nem elszalasztani?
Nekem pl. az idővel van sok ilyen ügyem, másodperceket megspórolok, bosszant ha másodperceket vesztünk valaki nem hatékony gyakorlata miatt, viszont éveket elherdálok.
Okosnak tűnt sok optimalizálás, informálódás, aztán sokszor az derül ki, hogy nem térül meg a keresési idő, fontosabb dolgok is lennének az életben. Nehéz leszokni, áttérni egy valójában hatékony működésre, nem valójában mellékes fedőtörténetekkel foglalkozni, igazán élvezetesen-tartalmasan élni.
