Megfigyelés, leírás, hogy vannak olyan emberek, akik aszexuálisak, érzelmi igényük alacsony vagy nincs (akár mert autisták, akár mert pszichopaták, akár más hasonlóak).
A szükséges feltételekre kell szerintem koncentrálni, minden más csak előkészület, vagy mellébeszélés-mellékvágány-tévút-elfecsérlés.
Mi van akkor, ha az egészséges, teljes, boldog élethez szükséges feltételek némelyike nem elérhető/nek tűnik, ill. csak erősen korlátozott mértékben, határig érhető el a legjobb szándék, tudás, képesség, segítség mellett is? Lehet ilyen? Először azt kell tisztázni, világosan látni, szembenézni vele, hogy mennyire lehetséges (a belátható évtizedeken/ a gyerekvállalásra alkalmas éveken belül), az adott körülmények között elérni a feltételeket. Aki azt hiszi (a saját világából kiindulva), hogy minden elérhető, csak gyakorolni kell, csak bátorság kell a komfortzónából kilépni, csak tudatosság kell, az valahol nem érvényesíti, h más más világban él, és talán tényleg túl nehéz.
Egy Seligman könyvben az tetszett, h többféle területen azt hasonlította össze, h melyik terápia típus mennyire képes, a páciensek hány %-ánál hoz (kielégítő) változást/gyógyulást, mennyire gyógyítható az a probléma. Van ami jól gyógyítható, van ami meg nem. Ez nem elvi kérdés.
Ha van/lenne olyan állapot, agyi berendezkedés-biokémia, trauma, séma, ami tényleg túl nehéz, akkor helyesebb a célt módosítani, az elérhető legtöbbel/ az elérhetővel/ az elérttel megelégedni, 'csak' fájdalmat csillapítani, bármi áron.
Vannak nagyszerű példák, akik leküzdöttek egy hátrányt, sőt nagyon jók lettek pont azon a téren (Démoszthenész, Tarzan, Wilma Rudolph, Forrest Gump a futás terén, Marsha Linehan, áldozatok akik nem a kegyetlen bosszú felé keményedtek, hanem transzcendálták a problémát és a jövő felé léptek).
Egy hiányzó láb, szem nem nő, egyelőre nem növeszthető vissza, de ettől még lehet boldogan élni, vonzónak lenni, boldoggá tenni tudni. Ez a másik lehetőség, hogy tegyük fel, a hiány megmarad, de ettől még lehet boldogan élni, boldoggá tenni - csak speciális módon kell élni.
Lehet úgy tenni, mintha minden rendben lenne, a legjobb párt megcélozni (alfahímet, alfanőstényt); a másik út pedig olyat megcélozni, aki elfogadja a speciális feltételeinket, amik velünk járnak és amik kétségkívül korlátozzák azok körét, akik képesek és hajlandóak ezekkel együtt élni, jól tudnak kezelni. Olyan ez, mint a speciális nevelési igény, vagy a szupertehetségesek tehetséggondozást, speciálisan képzett tanárokat igénylése. Egy speciális tanár nem feltétlenül jobb vagy rosszabb, illetve, végülis de, gyakorlatilag profibb, tapasztaltabb, nagyobb tudású kell legyen mint egy normál tanár. Tehát nem valaki rosszabbal kell megelégedni, hanem kifejezetten fejlettebb, elfogadóbb kell legyen a másik; viszont mivel kevés van, ezért nehezebb-lassabb a keresés, és más téren esetleg kompromisszumot kell elfogadni, de ez még mindig lehet kisebb, mint a fejlettebb mivolt miatti nagy előny.
Tekintsünk négy síknegyedre: az egyik tengely: a valós-objektív élet(körülmények) jók-kedvezőek-kellemesek vagy rosszak (nappal); a másik tengely: a képzeletvilágában, áloméletében (éjjel) inkább örömet lát, várja az álmait, vagy szorong, rémálmok a dominánsak, nyugtalan a lelkiismerete, traumái jönnek elő.
Ehhez hasonló egy másik négy síknegyedes kép: az objektív teljesítmény az egyik tengelyen, a szubjektív önkép a másik tengelyen.
Világos, h minél rosszabb a realitás, annál nagyobb a motiváció a másik világba húzódásra (e. a másik világ lehet az elefántcsont torony, szellemi/sprituális világ, taimeion, művészet (értelmi képességtől, műveltségtől, hipnábilitástól és ehhez hasonló látomás-abilitástól, művészi érzékenységtől, kreativitástól függően). Vagy bármely szakterület, hobby, társaság, sport, játék, hasznos vagy káros szenvedély. Amikor zúg a légkondi, hűtő, busz, repülő, utcazaj, mások, akkor igyekszem lezárni a külső érzékeléseimet és belső világban élni. Amikor nagyon kellemes az élet (a külsőkkel kapcsolat), pl. finom az íz, leköt a látvány, élvezetes az élmény, akkor nagyon is jelen akarok lenni (a "jelen" a külsőkkel kapcsolódást, nem el/magamba vonultságot jelenti).
E. a 2*2-es mátrixok, két tengelyes ábrák közül azoknál, ahol vannak különböző mértékek egy-egy tengelyen, nem adott, h a két tengely egyenlő súlyú, vagyis egységkör lenne, hanem lehet ellipszis is. Egy egyénnél az a kérdés, h melyik tengely mentén érdemes(ebb) dolgozni vele (feltárás, terápis irány). Szerintem a reális állapot környezetében tud csak lenni tartósan, hitelesen a szubjektív felfogás; megkerülhetetlen az, h a realitás jól működjön; mehet elöl bármelyik, húzza a másikat (remény, 'hit', vágy, álom, előbb van meg a terv, utána a kivitelezés - vagy fordítva, alakul a műalkotás menet közben, utólag bomlik ki az értelme, mélységei, mennyi minden összeklappol, evolúció terv (telos) nélkül (értelmetlen), alakuló prototípus, változatok, új felhasználási módok, kutatási területek, amik nem látszottak. Minek az objektíve jó körülmények ha szenved valaki köztük is?
Költő énekét szépnek hallják mások, de ő (némelyik, néha) szenved-tönkremegy közben, mint a fémborjúba mint hangszerbe zárt, tűzön melegített szenvedő ordítása is zeneként hallatszik kívülről, az igazgyöngy egy idegen anyag betokozása.
Sok nagy tudós gyerekkorában volt súlyos betegség, ami hosszú időre ágyhoz kötötte, ott olvasott, intellektuális örömszerző képességet alakított ki és csiszolt, komparatív előnyhöz jutott, (máshol lemaradt) és egyre intellektuálisabb lett.
Van aki azért volt színötös, mert rettegett készületlenül elmenni, szorongását úgy csökkentette, h tanult amennyit csak bírt. Aki ezért produkál, annak valóban az lenne előrelépés, h merjen hibázni, szabaduljon fel a kényszer alól, más technikával csökkentse a szorongását. Talán akiknek nem megy, h ötösök legyenek, azoknál kiborul a bili, kiderül, h mégsem dől össze a világ, ezért egy négyes vagy hármas kénytelen más megküzdési stratégiát találni, viszont akinek viszonylag megy, az nem kényszerül más megküzdési stratégiát találni, sokszor benne marad évtizedekig/mindvégig. Hasonlóan mint amíg a szépsége el nem múlik, amíg a vagyona el nem vész, amíg ...
Aki gyáva/gyenge alapállásból él, ezt kénytelen kompenzálni vmivel, pl. szorgalommal, tudással, szervezéssel, diplomatikussággal, és megkapja a sztrájktörők, a simulékonyak, a kéz-kezet-mos elnézőek extra juttatásait (amit a konfrontálók kapartak ki, ő meg csak haszonélvezi), és még igazolva is látja, hogy mennyivel helyesebb az ő útja (the good guy), mint a tough/bad guy-oké, akik a szóvá tevés, kiállás, konfrontáció energiát felemésztő költségeit fizetik, kockázatos, harcos, megtorlásokat elszenvedő útján veszteségeket szenvednek, az előnyöket pedig kevésbé kapják-érik el-élvezik.
Általános kérdés, h ha vki vmiben nagyon jó, akkor miért: szervesen-természetesen, vagy mit kompenzál?
A tanár, a főnök stb. haszonélvezője annak, h vki hajt, hogy ...; a társfüggő kiszolgáltatottságának haszonélvezője a másik.
Van aki azért volt színötös, mert rettegett készületlenül elmenni, szorongását úgy csökkentette, h tanult amennyit csak bírt. Aki ezért produkál, annak valóban az lenne előrelépés, h merjen hibázni, szabaduljon fel a kényszer alól, más technikával csökkentse a szorongását. Talán akiknek nem megy, h ötösök legyenek, azoknál kiborul a bili, kiderül, h mégsem dől össze a világ, ezért egy négyes vagy hármas kénytelen más megküzdési stratégiát találni, viszont akinek viszonylag megy, az nem kényszerül más megküzdési stratégiát találni, sokszor benne marad évtizedekig/mindvégig. Hasonlóan mint amíg a szépsége el nem múlik, amíg a vagyona el nem vész, amíg ...
Aki gyáva/gyenge alapállásból él, ezt kénytelen kompenzálni vmivel, pl. szorgalommal, tudással, szervezéssel, diplomatikussággal, és megkapja a sztrájktörők, a simulékonyak, a kéz-kezet-mos elnézőek extra juttatásait (amit a konfrontálók kapartak ki, ő meg csak haszonélvezi), és még igazolva is látja, hogy mennyivel helyesebb az ő útja (the good guy), mint a tough/bad guy-oké, akik a szóvá tevés, kiállás, konfrontáció energiát felemésztő költségeit fizetik, kockázatos, harcos, megtorlásokat elszenvedő útján veszteségeket szenvednek, az előnyöket pedig kevésbé kapják-érik el-élvezik.
Általános kérdés, h ha vki vmiben nagyon jó, akkor miért: szervesen-természetesen, vagy mit kompenzál?
A tanár, a főnök stb. haszonélvezője annak, h vki hajt, hogy ...; a társfüggő kiszolgáltatottságának haszonélvezője a másik.
Japán nyomtatók, szovjet rakétatechnika: vmi hátrány, nehézség miatt kénytelenek voltak ezeket fejleszteni és véletlenül ez jó iránynak bizonyult. Ember a relatív testi fegyvertelenségét csak intellektussal és csoportműködéssel tudta ellensúlyozni.
Vakok hallásának, szaglásának kifinomulása; echolocation.
Szerintem ezekhez hasonló kompenzáció az is, hogy ha alapvető, általános emberi igények nem elégülnek ki, akkor azt bejáratott módokon szokták kompenzálni az emberek.
Pl. ha a család, közösség, szeretet iránti igényük nem eléggé elégül ki természetes módon, a való, hétköznapi életben, akkor képzelt barátot, szerető atyát találnak ki az igényük kielégítésére. Csak meg kell fosztani őket az érzelmi kapcsolataiktól, elszakítani a családjuktól 7 évesen, buddhista kolostorba/internátusba beadva őket, ugyanakkor a nyugalomra, imára, meditációra időt biztosítva/kötelezve, és a bábok a szociológia/pszichológia statisztikusan érvényes törvényei szerint nagy arányban úgy kompenzálják a hiányukat, hogy egy spirituális világot találnak ki, sőt ki se kell találniuk, csak átvenni amire egyébként különféle kicsiszolt módokon terelegetik is őket. (Jól példázza ezt, hogy az apácák Jézus mennyasszonyai: nincs partnerük, igényük van, így pótolják. Ezek pótszerek. Vagy: Nem mondhatom el senkinek (akár nem azért mert tilos/elítéltetést hozna, hanem mert nincs aki meghallgatná, figyelne rám), elmondom hát mindenkinek.) Mint drogosok drogos világot, a játékszenvedély foglyai a nyerés reménye-várakozása idején hasonlóan boldogok, izgatottak, feldobottak, mint amikor tényleg nyernek: a szerzetesek meg a képzeletvilágukban találnak kötődést, egységet, családot, közösséget. Az is találhat itt, akinek valamennyi van ezekből, de akinek nincs más az életében, az sokkal motiváltabb, mert rászorultabb, nagyobb a hiánya. Barbár, embertelen ilyen rászorultságba tenni embereket, a rászorultság helyzeteit kialakító körülményeket elősegíteni tudatosan vagy gondatlanul, az emberi űrt pártolni. Valami kompenzáló, összességében akár még jobb is kisülhet, mint az átlagember élete, mint ahogy a rászorult tudósok, művészek esetében, vagy az amerikai tornászlány a riói olimpián, akinek nem volt más kitörési pontja, (kb. öröme, vigasza, biztos pontja, safe havenje, kikötője) az életben, mint a torna. Csak az a nagy különbség, kérdés, h valami valódi értéket találnak, alkotnak, mint a tudósok, művészek, vagy pedig egy olyan téves, alaptalan légvárat, mint a drogosok álomvilága, az elmebetegek képzelődései-hangjai-démonai-megrögzöttségei. Szerintem a valódi gyógyulásnak az emberi igények kielégítése elengedhetetlen feltétele, minden más csak mellébeszélés és pótszer.
Ahogy a csak intellektualizálást talán mindig valami érzelmi defektus okozza, amit gyógyítani kéne, azt hiszem, hogy az egófeladást, az egységnek valami kozmikus méretre ugrással keresését, a gondviselésben bízást, minden-jó-ahogy-van elképzelést is defektus, jogos emberi szükségletek ki nem elégítettsége okozza és ezek pótcselekvések, hogy elviselhető legyen, eltereljük a figyelmünket, a megoldhatatlan traumák-sémák helyett valami élhető legyen. Az egy kérdés, hogy hova, meddig jutnánk el intellektuális teljesítmény, érzelem, empátia, spirituális érzékenység, egófeladás, egységélmény, általános szeretet terén:
A) egy viszonylag jó gyerekkor után egyre fejlesztgetve, szerves úton, fenntartható módon, mindig a jobb felé haladva;
B) depriváció, trauma után, a rászorultság felől, a meder aljáról elrugaszkodva?
Azt hiszem, hogy polarizálódással jár/okoz a depriváció/sérelem: az elszenvedők
- egy része olyanná válik maga is mint az abuzálója/elhanyagolója/stb.,
- egy része túlterhelt lesz, megsínyli, megtörik, épphogy túlél,
- egy része pedig megerősödik, elhivatottan segít másoknak, küzd, hogy másoknak ne kelljen azt elszenvedniük, ami vele történt; illetve valami nagyszerűvel kompenzálja ami vele történt,élete bizonyos területein nagyszerű, kívánatos, sikeres életet alakít ki.
Az, hogy vannak ilyen kivételesen remek emberek is, nem igazolja, nem menti fel azokat akik a deprivációt kialakítják, egyrészt mert a legtöbben a másik két alcsoportba szoktak kerülni, másrészt mert maradnak hegek, harmadrészt nem rajta múlt, hogy jó lett, hanem azon aki ennek ellenére kialakította a jó életét, negyedrészt van aki még jobbat alakított volna ki jó indítás esetén, bár valóban úgy tűnik, hogy (ritkán, de) van, hogy jobb lesz végül trauma után.
Azt szeretném megérteni, hogy mikor jó irány-stratégia a "minél rosszabb, annál jobb".
Az egyik megfontolandó gondolat az, hogy a várható értékeket hasonlítsuk össze, a másik szempont pedig az, h a maximumokat hasonlítsuk össze (maximax), és bizony a maximin is jogos (a legrosszabbul jártak összehasonlításával döntsünk (ezt a mérlegelést a traumatizálás útja nagyon elveszíti).
Ahhoz, hogy a "minél rosszabb, annál jobb" stratégia ne legyen egyértelműen rosszabb a folyamatosan a jobbra törekvésnél, az kellene, hogy
- a) valójában tévút legyen amit kergetne ha előre menne (pl. vagyongyűjtés, elsődlegesen jövedelemmel/vagyonnal mérés, szépség/ruha alapján megítélés, szabálybetartás alapján megítélés stb.), ehelyett fel lehet nézni, mi is a pálya, kell-e ez egyáltalán, az esélytelenek nyugalma; motiváljon, kompenzálni kelljen valami igazából jobb-tartalmasabb téren
- b) beteljen egy pohár, ne lehessen egy langymeleg, féligjó-de-nemjó-csak-kényelmes helyen maradni, komfortzónából kimozdít, szenvedésnyomás nagyobb motivációt-lendületet ad, nehogy visszaessen, na ilyet soha többé (ha nem elég rossz, többször ismételheti)
- c) ad absurdumig vitellel (karikírozás, művészi túlzás, felnagyítás-ismételgetés co-counselingben, a másik enyhítő hatásának megszüntetésével kiderüljön, hogy ez túlzás, működésképtelen - amikor (ha te nem lennél) játszmatörés az elszabadulni engedés
- d) kockázat (f)elismerése (megégeti a kezét, most rajtavesztett, near death experiences, majdnem közlekedési baleset, veszteni a tőzsdén)
- e) csak a saját hibájából tanul végre, amikor szembesül a következménnyel, pl. aki jól megfázik mert nem vett sapkát, ételt túlsózta
- f) erre a területre irányuljon a figyelem, büdzsé (pl. krónikus betegség után radikális változtatások, forradalom után, újratárgyalás, nagy médiavisszhangot kiváltó baleset után, vagy amikor elromlik valami és újat vesznek, nem foltozgatják-tűrik tovább)
- g) kicsit más, de kapcsolódik, h gyerekeknél sokszor az van, h ha enged a másik, akkor hirtelen ők is engednek, visszakoznak.
- h) megcsömörlik, ha egyszer túleszi magát, megutálja, betelik, jó volt megvolt, kielégült, nem érdekes többé, nem hajtja többé
- a b)-hez hasonló, de más: ha játszmatörés, fóbiatörés, maladaptív szokásos megküzdési stratégia törés (mégsem omlik össze a világ, van (jó) élet egy egyes után is, nem kell szorongani
Akkor éri meg,
ha óvatosabb lesz utána,
ha tényleg betelik az a pohár,
ha jobb kor jön a krízis után,
ha közel van a szilárd alj, már nem romolhat tovább.
Az is lehet, hogy semmi sem elég rossz, vagy hogy azt mondja, h hát most már esélyem se maradt, vagy fizikailag irreverzibilisen elromlik vmi (egészség, autó, környezetszennyezés, de a bizalom, egy kapcsolat is).
Nagyon gyakori csalódás pl. politikában, embereknél, hogy a hülységnek, aljasságnak, gátlástalanságnak, demagógiának, hülyének nézésnek, hiszékenységnek nincs határa, aztán még azt is alulmúlják és még azt is, ami elképzelhetetlennek tűnt; a reménykedés naivitásnak, tévedésnek bizonyult. Egy uszodában jónak bizonyulhat az alja közeléből inkább lefelé indulni és az aljáról felrúgni magunkat, viszont ha egy tóban az derül ki, hogy nincs alja, vagy nagyon mélyen van, ill. nem tudjuk, hogy milyen mélyen van az alja, csak többé-kevésbé megalapozottan vélünk vmit, talán, ill. azt sem egészen tudjuk, h milyen mélyen vagyunk, meg azt se egészen, h mennyit bírunk még: ha azt hisszük, h felfelé indulva kibírhatjuk, akkor érdemesebb nem kockáztatni lefelé, hanem csak ha nagyon elkeseredettek vagyunk, ha nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy az alja nélkül kijutunk, csak akkor érdemes lefelé indulni, olyan alapon, h itt már csak az segít, ha mindent egy lapra teszünk fel és épp szerencsénk van.
Attól, hogy van amikor beválik, még nem mindig. Mikor? (A blöff, roham is néha beválik, néha kipukkad.)
Látni kellene valamit, hogy közel az alja, közel a pohár betelése, vagy hogy máshogy nem lehetséges, vagy hogy ettől majd rádöbben, hogy a választók majd elfordulnak tőlük, h tudják túlnyerni magukat.
(Pl. rókák és nyulak: kipusztulnak-e a rókák, ha túnyerik magukat, emberek ha túlhalásznak.)
Meditáció, gondolattalanság: nekem az a dilemma, hogy beúszik egy gondolat, belső mozi, ami érdekes valamelyest, leköti a figyelmemet: ezt válasszam, vagy erről mondjak le és várjam, hogy helyette (majd egyszer) valami érdekesebb, vmi más világ nyílik, ami jobb lesz nekem.
~elaludjak végre, ami nem olyan érdekes ha nincs álom, legalábbis nem emlékszem rá, vagy pedig még csináljak valamit.
A nem azonnal érdekes(ebb) dolgok csinálásához vagy az kell, h higgyünk benne, h majd megtérül, vagy hogy láttuk/hallotuk másoktól, ajánlják, vagy ha lejjebb viszi valami az alternatíváinak értékét (megfosztottság). Talán nem jókedvükben mentek el a legjobb földekről, legelőkről, vadászterületekről a felfedezők, telepesek, hanem mert kiszorultak, bár az is lehet, h azok mennek (és élnek is túl), akik elég erősnek érzik magukat ahhoz, h telepesnek menjenek, felfedezzenek (és annak is bizonyultak akiknek a leszármazottai élnek). Akár ógörög telepesek, benépesítő állatok, növények, akár be/kivándorlók.
A naplemente után egy addig túlragyogott égi világ válik láthatóvá (letűnik ami túlragyogta őket).
Meditáció, gondolattalanság: nekem az a dilemma, hogy beúszik egy gondolat, belső mozi, ami érdekes valamelyest, leköti a figyelmemet: ezt válasszam, vagy erről mondjak le és várjam, hogy helyette (majd egyszer) valami érdekesebb, vmi más világ nyílik, ami jobb lesz nekem.
~elaludjak végre, ami nem olyan érdekes ha nincs álom, legalábbis nem emlékszem rá, vagy pedig még csináljak valamit.
A nem azonnal érdekes(ebb) dolgok csinálásához vagy az kell, h higgyünk benne, h majd megtérül, vagy hogy láttuk/hallotuk másoktól, ajánlják, vagy ha lejjebb viszi valami az alternatíváinak értékét (megfosztottság). Talán nem jókedvükben mentek el a legjobb földekről, legelőkről, vadászterületekről a felfedezők, telepesek, hanem mert kiszorultak, bár az is lehet, h azok mennek (és élnek is túl), akik elég erősnek érzik magukat ahhoz, h telepesnek menjenek, felfedezzenek (és annak is bizonyultak akiknek a leszármazottai élnek). Akár ógörög telepesek, benépesítő állatok, növények, akár be/kivándorlók.
A naplemente után egy addig túlragyogott égi világ válik láthatóvá (letűnik ami túlragyogta őket).
Félálomban, a gátlások felold(ód)ása után előtűnnek vágyak, reakciók, félelmek, ítélkezés - egyébként azt nem mondanám, h az inkább én lennék amit elfojtottam, azt viszont igen, hogy az IS én vagyok. Hasonlóan nem csak a gondolataim vagyok és aminek gondolom-tudom magam, de jelentős/nagy részben az vagyok, csak nem csak az.
~a tudásunk forrásai: egyik sem biztos, nem csak onnan jöhet tudás, hanem szerintem az a legtöbb amit mondhatunk, h minél többféle forrású és minél többszörösen alátámasztott egy tudás, annál biztosabb/valószínűbb. Egyik sem elég, önmagában mindben lehet hiba, csak úgy tűnik, ahogy az a forrás mutatja, de csalóka. Nem mind ugyanolyan megbízható, vannak gyakrabban és ritkábban hibásnak bizonyulók (később), ill. a többi által megerősítettek vagy cáfoltak/ellentmondottak. (Mint a metaklaszterezésnél, egymást erősítik azok a klaszterezési beállítások, amelyek ugyanazokat az elempárokat tennék maguktól egy vagy külön klaszterbe.
Az, hogy a világ egy, lehet úgy érteni, hogy a (normál, fizikai) okság kapcsolja össze a részecskékeket, mezőket, makroszkopikus testeket, embereket, társadalmakat (egy rendszerbe tartozik minden elem, ha egy gráfba tartoznak ahol a gráf élei a hatások; a külön zárt rendszerek a külön rendszerek), de lehet úgy is érteni, hogy unus mundus:
"Coincidences were, to him, meaningful events that couldn’t be explained by cause and effect, which, so far so good, but he also thought that there was another force, outside of causality, which could explain them. This he called “synchronicity,” which in his 1952 book, he called an “acausal connecting principle.”
Meaningful coincidences were produced by the force of synchronicity, and could be considered glimpses into another of Jung’s ideas—the unus mundus, or one world. Unus mundus is the theory that there is an underlying order and structure to reality, a network that connects everything and everyone.
For Jung, synchronicity didn’t just account for coincidences, but also ESP, telepathy, and ghosts." http://www.theatlantic.com/science/archive/2016/02/the-true-meaning-of-coincidences/463164/
~a tudásunk forrásai: egyik sem biztos, nem csak onnan jöhet tudás, hanem szerintem az a legtöbb amit mondhatunk, h minél többféle forrású és minél többszörösen alátámasztott egy tudás, annál biztosabb/valószínűbb. Egyik sem elég, önmagában mindben lehet hiba, csak úgy tűnik, ahogy az a forrás mutatja, de csalóka. Nem mind ugyanolyan megbízható, vannak gyakrabban és ritkábban hibásnak bizonyulók (később), ill. a többi által megerősítettek vagy cáfoltak/ellentmondottak. (Mint a metaklaszterezésnél, egymást erősítik azok a klaszterezési beállítások, amelyek ugyanazokat az elempárokat tennék maguktól egy vagy külön klaszterbe.
Az, hogy a világ egy, lehet úgy érteni, hogy a (normál, fizikai) okság kapcsolja össze a részecskékeket, mezőket, makroszkopikus testeket, embereket, társadalmakat (egy rendszerbe tartozik minden elem, ha egy gráfba tartoznak ahol a gráf élei a hatások; a külön zárt rendszerek a külön rendszerek), de lehet úgy is érteni, hogy unus mundus:
"Coincidences were, to him, meaningful events that couldn’t be explained by cause and effect, which, so far so good, but he also thought that there was another force, outside of causality, which could explain them. This he called “synchronicity,” which in his 1952 book, he called an “acausal connecting principle.”
Melyiket választod?:
- éheztek és azzal szórakoztatjátok egymást, h ételneveket mondtok, elképzelitek-felidézitek az ízét, mennyei
- ténylegesen eszel valamit itt és most, tudatosan megfigyeled amiket érzel (veszed vagy készítetted, finom vagy közepes)
- oda se figyelsz mit eszel/ettél
- "nem ízlik az étel, nem kell a bor" lelkiállapotban vagy
A legjobb szerintem az, h tényleg finom és bele is éled magad, hozzá is teszel (jól akarod érezni magad, kedveled aki készítette, akikkel vagy), oda is figyelsz - át is éled - jelen vagy.
Minden más csak B terv.
Egy darabig ki lehet húzni elképzeléssel, de a hiány makacs dolog, visszatér, és kinek előbb, kinek később, de már nem lesz elég az elképzelés, remény, hitegetés, hanem teljesítés kell. (Párkapcsolatban, job satisfactionben, politikai hitben, minden téren.)
Egy-egy holtponton, krízien át lehet lendülni, elmúlik egy darabig a fájdalom, inger, fáradtság, de aztán általában egyre erősebben tér vissza és eljutunk tényleg a határainkig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése