2016. december 3., szombat

tévedések

Az együtt evés jó esetben egy közösségi élmény. Tudat alatt és fölött is. Beszélgetni lehet közben, egymással lenni. 
Másrészt egy mindfulness gyakorlat/élmény az evés élményét átélni, megfigyelni milyen ízeket érzek, hogy esik.
Ezeket sajnos kiszorítja az evés közben olvasás.
Amikor magányosan eszem, akkor vagyok hajlamos olvasni, de tudom, hogy ez egy B változat, és általában inkább figyelek az evésből kapott érzéseimre.
Napközisként délután sokszor nem tudtam megmondani, hogy mi volt az ebéd; de ez nem baj, mert az evés mellékes, szükséges; az a jó, akinek van ennél fontosabb, magasabb rendű élvezete. Ma már azt gondolom, hogy jobb közösségben enni mint magamban olvasni, és jobb jelen lenni evés közben, figyelni az érzékeléseimet, nem szétszórni a figyelmemet. Ha az olvasást választottam, az bizony azt jelentette, hogy jobbnak értékeltem a könyv társaságát mint azokét akikkel közösen ehettem volna.

Ez egy példa arra, hogy van ami intelligensnek, jó megoldásnak tűnt (olvasni evés közben), de valójában nem úgy jó élnem, hanem megtalálva valami még jobbat (olyanokat, akikkel szívesebben vagyok mint az olvasottal). 

Félig gondolt gondolat volt: az a legveszélyesebb, h van benne valami, meggyőző, félig igaz; de bölcsebb lenne legalább háromnegyedig igazra áttérni.

Szerintem az lenne nagyon tanulságos mindannyiunknak, hogy szedjük össze, hogy mi minden volt olyan, hogy hatékonynak, okosnak tűnt, valójában az életünknek mégis rosszat tett, nem az volt a legjobb, lett volna jobb is, amit már jobb lenne nem elszalasztani?

Nekem pl. az idővel van sok ilyen ügyem, másodperceket megspórolok, bosszant ha másodperceket vesztünk valaki nem hatékony gyakorlata miatt, viszont éveket elherdálok.

Okosnak tűnt sok optimalizálás, informálódás, aztán sokszor az derül ki, hogy nem térül meg a keresési idő, fontosabb dolgok is lennének az életben. Nehéz leszokni, áttérni egy valójában hatékony működésre, nem valójában mellékes fedőtörténetekkel foglalkozni, igazán élvezetesen-tartalmasan élni.

2016. november 4., péntek

én-ek

Nekem segít ezeket látni, finom distinkciókat tenni, így jobban értem és helyesebben fogom fel magamat és másokat, elkerülök csúsztatásokat.
A valószínűségeloszlással felfogással kombinálva ezt egy erős modellt kapunk.

Van több jelentése az én-(em)nek:
  • Szülő/Felnőtt/Gyermek
  • superego felettes én / ego én / id ösztön-én
  • persona
  • szerep éneim, szerepeim, aki ...ként vagyok

  • az én génkészletem és ami ebből kifejeződött/kifejeződik
  • amely családba, kultúrába, elvárásokba, mintákba-példákba, korszellembe, közfelfogásba beleszülettem/beleköltöztem, 
  • akivé mások hatásai, tudatos és tudattalan, akaratlagos és akaratlan tettei, események, véletlenek tettek
  • aki voltam, akiként éltem a fentiek és a saját tudatos és nem tudatos döntéseim, hajlamaim, akarataim alapján, amiket tettem, akartam, gondoltam, éreztem, tudatosan és nemtudatosan
  • aki lehettem (volna), amilyen/amikre potenciálok voltak bennem)
  • aki vagyok (amiket teszek/ amiket helyeslek abból amit nem/teszek), a trendem
  • aki szeretnék lenni (amit hirdetek szavakban/amit vallok/amiért teszek is) (az ideális énem) (ez is változik idővel)
  • aki lehetek (amilyen/amikre potenciálok most vannak bennem)
  • aki leszek

+
  • akinek hisz/vél/remél, lát-tapasztal/projektál a másik
  • akit szeretne/lehetségesnek lát/próbál csinálni belőlem (egyetértésemmel-támogatásommal vagy tehetlenségemmel vagy ellenkezésem ellenére) a másik

Melyikkel (mennyire) azonosítom magam (ill. másokat)?:
~growth mindset, a legjobb potenciálom (maximax /minimax, maximin, minimin) (szeretet);
múltba vs jövőbe néző;
teljesítményorientált (mit tesz, akármiért) következményetika-eredményetika vs erőfeszítésorientált~szándéketika
Más-más mértékben vagyok felelős a fenti különböző részeimért (és ugyanígy: felelős más).
  • amibe születtem vs ami az én részem-hozzájárulásom
  • személyiségtípusom (pontosabban eloszlás %-om) a különféle tipológiák szerint ((bug vs feature))
  • a tudatos, akarati énem, amiről tudok vs amiről nem tudok, de mozgat-befolyásol/meghatároz (ösztöneim, hajlamaim, biokémiám);
  • a tudatalattim
  • mélyénem, áloménem ami/aki(-én) intuíciókat, kreatív szikrákat, hajnali felismeréseket, eszembe jutásokat, érzésből cselekvéseket küld (amikor zseniálisak) (egyszercsak felbukkannak mint egy forrás, ami belül gyűlt, érlelődött, kidolgozódott)
  • daimonionom, lelkiismeretem, jobbik/felettes énem
  • a sémareakcióim vs ha én uralom a reakcióimat; játszmába beakadtan vs kívül
  • ami a sorskönyvem (volt), tiltásaim (a 12 közül melyik mennyire van nálam), sémáim (melyik mennyire van nálam), alaphiedelmeim, szokásaim, megrögzöttségeim, fixa ideáim
  • amilyen akkor vagyok amikor fáradt vagyok vs topon, ill. mások hatása alatt vs magamtól, ha normál/ha olyan környezetben vagyok, ahol kivirulok (és h mennyire befolyásolható vagyok)
  • amit megnyilvánulni engedek, managereim vs amiket elfojtok, elfojtottam, száműzött/fájdalmas részeim (Internal Family System)
  • a Self(em)

2016. október 20., csütörtök

kapjon újságoldalakat, perceket a közmédiában aki kapott szavazatokat

Felvetek egy érdekes közmédia, kisebbségvédelem, elhallgattatásvédelem megközelítést:

A pártok híradóstábjai kapjanak havonta x-y-z percet, költségvetést (a listás országgyűlési választási eredményeik arányát kicsit a kiegyenlítés felé eltoló arányban). Maguk döntik el, h miről milyen hosszan számolnak be, kivel interjúznak. Így nem lehet elhallgatni eseményeket, (~letépetni plakátjaikat), mert akinek érdeke, az a maga x percével azt tesz amit akar, hírt adhat bármiről, a másik oldal ebbe nem tud beleszólni, csak a maga perceivel tud gazdálkodni. Mint egy debating. Mint úszók külön sávokban, nem tudják a másikat korlátozni, visszahúzni, hanem csak a saját sebességüket (stábjaik ügyességét) növelhetik.

Nézzünk egy egyszerű analógiát:
A eset: az önkormányzati újság minden oldalát a többségi párt írja, kirúgta a szerkesztőségből a többieket;
B eset: felosztották az újság oldalait, 5 oldalon az egyik párt írja amit akar, interjúvolja akit akar, 2 oldalon a másik párt ír arról amit tudatni akar, 1 oldalon egy független képviselő ír.
Szerintem a B esetben jobb a tájékoztatás, kevésbé hallgatnak el fontos információkat.

Hasonlóan mint ahogy a kampányidőszakban fontos garancia, hogy megjelenési lehetőséget kell biztosítani a jelölteknek - ezt kellene csak kiterjeszteni mindenkorra.

Ha az lenne az ellenzék követelése, ajánlott rendszere, hogy kapjon újságoldalakat, perceket a közmédiában aki kapott szavazatokat, az talán jobban elérhető lenne mint a pártatlan média utópiája.

Amely országban nem működik a pártatlan állami média (pl. Magyarországon), ott azt javaslom, h ne is tegyünk úgy, mintha pártatlan lenne, amikor gyakorlatilag ki van szorítva az ellenzék, hanem akkor legyen nyílt, hogy pártos a média, legyenek a közmédiában a pártok-mozgalmak-think tankek-szakszervezek, akármilyen rendezvényt (pl. tüntetés, konferencia) szervezők saját híradásai (riportjai, összefoglalói, képei, interjúalanyai). 2 percet használ fel az egyik, 1 percet egy másik, hogy beszámoljon ugyanarról a témáról-hírről. A néző/hallgató/olvasó felváltva látja őket, így kénytelen mindkét (vagy több) oldal álláspontját, beállítását látni (nem érdemes percenként elkapcsolgatnia).

Azért engedné meg az ellenérdekelt diktatúra, mert emögé nagyobb támogatottságot lehetne szerezni.

Amikor egy rendezvényről adnak hírt, akkor a rendezvény szervezőjének van joga 1-2-x perces önbemutató anyagokat készíteni (mint egy sajtóközlemény), és azt kell a közszolgálati médiának leadnia (+ ha valamelyik párt kommentálni akarja, akkor utána azt). Vagyis nem a közmédiának lenne 1 stábja, hanem csak automatikusan közzétenné amit a pártos stábok és a rendezvényszervezők gyártanak. A leadás sorrendjét sorsolással döntenék el, h ezt se lehessen felülről vezérelni. Egymás műsorait megnézhetnék leadás előtt, h még tudjanak reagálni azokra (gyorsreagálású nyilatkozók különféle témákban, nem egy pártszóvivő).

A hamis hírekért idő- és pénzbüntetés jár. A stábok ellenőrei egymás költségelszámolását ellenőrizhetnék, hogy ne lehessen külső finanszírozókat használni (mondjuk a háttérmunkát, kutatómunkát bárki végezheti és ingyen adhatja a tippeket, elemzéseket a stáboknak, hát ez megoldatlan, de még mindig sokkal jobb rendszer lenne, mint a mai). Ez (debating) versenyt hozna, hogy ki milyen meggyőző riportereket, alanyokat hoz, milyen érdekességű híranyagot hoz létre. A legügyesebb embereiket kéne a stábjaikba tenniük.

Az élő tv mellett egyre nagyobb szerepe-nézettsége van-lesz az interneten később megnézőknek. Ők választhatnak, hogy kinek az anyagait nézik meg, de legalább mindenkié közzé van téve a közös felületen. A weben lehetne leginkább debating jellegűen reagálnia az anyagoknak egymásra. Pl. a másik fél anyagainak adott pillanataihoz be lehetne szúrni adatokat, “cáfolja a … statisztika, tudományos cikk (url), ellentmondó nyilatkozat ugyanőtőle/párttársától”. A néző állítja be, hogy kiknek a beszúrásait akarja megjeleníteni, viszont a sajtóhelyreigazítás úgy működne, hogy amikor tényszerűen valótlant állít vki, amit a médiabíróság vki beadványára elbírál, akkor az elbírált helyreigazítás kötelezően be lesz szúrva bármely stáb interneten megnézhető anyagába.

Ez a médiabíróság csak a nagyon tényszerű, objektív, gyorsan elbírálható, kinyomozható ügyekben hozna ítéletet. A tények (van/nincs, nem/mondta, számadatok) mellett csak bizonyos szavak lennének megtámadhatóak (pl. nagyrészt, főleg, gyakran, elsősorban-t mondani (jelentősen) 50% alatti esetre), csak ami nagyon távol áll a valóságtól. Bizonyára sok munkájuk lenne, és nemcsak a tv-stábra, hanem a jogászokra is sokat költenének. A jogászstáboknak is lenne költségvetésük és a perköltségeket+büntetést egymásnak is fizetnék (hogy ne érje meg, hanem kénytelenek legyenek nem tényszerűen hamis híradásokat készíteni)(ha a riporterük hamisít, az mondjuk dupla akkora bírsággal jár mint ha az interjúalanyuk). A más táborhoz tartozókat is interjúzhatnák, ekkor maguk beilleszthetik a cáfolatukat az anyagukba.

Mindegyik félnek joga van a maga idő %-ára minden egyes híradó kiadás idejéből (pl. 30 percből), de elcserélhetik egymással, előre megegyezhetnek, h én ma szeretnék 1 perccel többet a részemnél, felajánlok érte 1,5 percet e hónap egy hátralévő napján/ma más idősávban/jövő héten ugyanekkor, ki cserél velem? Az 1%-nál kisebb szervezetek (nemcsak pártok, hanem pl. érdekvédelmi szervezetek, szövetségek is kaphatnak %-ot) stábjai legalább 1:1 arányban cserélhetik el az idejüket amíg össze nem gyűlik egy rendes riportnyi idejük és ők átvihetik hónapok közt az idejüket, és pl. egy szakszervezet használhatja sztrájkszezonban a számára uborkaszezonban felhalmozott tartalékát.

A nem pártos eseményekről egy közös semleges stáb tudósít, aminek a tagjait a politikai stábok egyénenként értékelik, hogy mennyire elfogulatlanok, ill. szakmailag jók, ezen értékelésekből egy időben diszkontálódó (a régebbi értékelések elenyésznek) egyenleget képeznek, és akinek tartósan negatív akár az elfogulatlansági, akár a szakmai indexe, az egyre kevesebb híradásban vehet részt-kap megbízást (ha van helyette jobb). Tkp. kiszavazhatják aki nem tetszik és túl sok büntetőpontot kap-halmoz fel. Aki bent marad, azt többen is elfogadják, nem egy-egy párt delegáltjai.

Nemcsak a közszolgálati tv, hanem a rádió, news site, MTI esetében is hasonlóan működnének a pártos stábok: nem lenne egységes stílusa, irányvonala, de ez másrészt előny. Minden önkormányzati újságban lehetne kisebbségvédelem, elhallgattatásvédelem: kap legalább 1-1 oldalt minden bejutott szervezet, ahol azt tudat az olvasókkal amit jónak lát.

A pártos stábok rendszere egy visszalépés lenne a pártatlan közmédia állapotából, csakhogy ez egy előrelépés a pártatlan közmédia látszata, egyoldalú, torzító, hamis kormánypropaganda állapotából, amiben valójában vagyunk.

2016. szeptember 25., vasárnap

feltétel nélküli alapjövedelem lottó, gap/research/sabbatical year, kisgyerekes évekre, gondozásra

Szerencsejáték (lottó féle) nyereményét törvényileg maximálni lehetne, statisztikai alapon, megnézve, hogy mekkora nyeremény felett már várható értékben negatív hatással van a nyertesek hosszú távú jólétére, egészségesen töltött élethosszára, vagy nem növeli ezeket kimutathatóan. Több nyertes lenne, kisebb társadalmi egyenlőtlenség, kisebb törés-trauma-stressz, kifordulás, eltékozlás; maradjon még motiváció valami termelésre. 200 millió forint? Másrészt talán jó lenne adózási szabállyal ösztönözni arra, h mondjuk a felét havi életjáradékként vegye fel (megóvva az eltékozlástól, tönkremenéstől; az ő életben tartása lenne az örökesei érdeke is jobban), egyfajta feltétel nélküli alapjövedelemként (fna). Be lehetne vezetni egy fna lottójátékot: a nyertesek élethosszig (nyugdíjkorhatárig), (vagy fél-n évig) tartó, szerény mértékű fna jogot nyernek. Pl. közterhekkel együtt havi 200e Ft (évi 2,4m, átlagosan 20 év: 48m Ft egy fna nyertes nyereménye-költsége. Ehhez 200 Ft-os (+néhány Ft kezelési ktg) (virtuális, online) szelvényből 480e kell ha a szelvényár fele a nyereményalap. Vásárlói csoport-szerűen is fel lehet fogni. (Talán nem lenne jó szerencsejáték nyertesekként bevinni a köztudatba az fna-t?) Akik akarják, álljanak össze poligruppo csoportba és csinálják. Így nem más farkával vernék a csalánt, mindenki békében élhetne, a másik nem kényszerítené bele/nem nemengedélyezné. Az helyes lenne, h ne szerencsejátékként extraadózzanak (így már 240e szelvény elég egy átlagos nyerteshez), sőt mivel a nyertesek önkéntes munkájának előnyeit nemcsak az fna lottó csoport tagjai élvezik, hanem mindenki, és az állam megspórolná a nyerteseknek egyébként adott volna segélyeket, ezért e kettő ellenértékét úgy fair, ha az állam a nyereményalapba teszi (így már tfh. 120e szelvény elég egy átlagos nyerteshez). Átlagos nyertes, mert mivel a nyugdíjig hátralévő idő egyénfüggő, ezért vagy a szelvény ára ezzel arányos, vagy az esély fordítottan arányos legyen. A játékos maga írja rá a szelvényre, hogy hány évnyi és havi mekkora jövedelemre pályázik és az esélye ennek megfelelő lesz (kisebb igény, nagyobb esély). Nem pontosan arányos, mert a segélye megváltása és az önkéntes munkája ellenértéke viszonylag független a havi jövedelemtől. Lehetne kevesebb évre is pályázni, nem feltétlenül a nyugdíjkorhatárig kéne, hanem akár egy évre: gap/research/sabbatical year lottó, könyvírásra/alkotásra lottó, kisgyerekes évekre, valaki gondozásának éveire, önmaga átképzésére és míg munkát talál a nagyobb kedvvel végzett új szakmájában, biztonságot jelentő jövedelem míg beindul az új vállalkozása (vállalkozásösztönzés). Ha 1 évre pályázol havi 200e Ft-ra, akkor 6e szelvény kell = 12 hó * havi 500 szelvény (vagyis 1/500-ad esély). A szelvényár kb. 1000-szerese a nyeremény, a segélyek megspórolása és az alkotás állami ösztönzése ha megduplázza a nyereményalapot, az felezi az 1000 szükséges szelvényt, vagyis 1/500-ad esélyed lenne ha annyi ideig veszel 1-1 szelvényt, amennyi időre pályázol. Érdekelne? 499 eltartja az 500. szerencsést, aki jobb eséllyel valami jóra használja ezt, vs. a hagyományos lottónál több millió 'tart el' 1 szupergazdagot, akinek általában lecseng a boldogságváltozása, várható értékben neki magának alig lesz jobb. A nemzetgazdasági hatások sokrétűek, pl. egy nyertes kiesik a robotból, kevesebbet termel mert nem kényszerül rá, viszont esetleg nem ég ki és fittebben tér vissza, nem patkol el idő előtt, van aki kivált egy ápolót, van akinek a gyerekei jobban tudnak kötődni, van aki megalkotja azt, amire belső hajtóerő fűti (fűtené ha nem taposómalomban élne), nem szenved az utált munkahelyén, hanem bele mer vágni váltásba, többen jobban megtalálják a helyüket és jobban termelnek. Egy-két átmeneti év megfinanszírozása 40 év munka közben valószínűleg sokkal jobban megtérül, mert kevesebbe kerül, intenzívebb, mint az fna, ahol esetleg 40 éven át kell fizetni, de az embereknek nincs minden évben átképzési szükségletük-nyereségük, minden évben egy vállalkozási ötletük, könyv amit meg kell írniuk, különleges gondozási helyzet.

2016. szeptember 18., vasárnap

virágozzék ezer városállam

Mindent szabad ami másnak nem árt.
más farkával nem verni a csalánt
tőlem, amíg nem kötelező
szerződés szabadság önrendelkezés

Ha nem lennénk összezárva, akkor kevésbé kellene rákényszeríteni másokra amit nem akarnak, ezáltal csökkenne a motiváció az ellenségességre. Pl. ha van két tv; ha van nemdohányzó és dohányzó hely is; ha van lassú sáv és gyors sáv is (uszodában, autópályán); ha van több moziterem és akik az egyik filmet választják, összegyűlnek az egyik teremben, és mindenki boldogan nézheti a maga filmjét amire szerződött; ha van csendes terem a könyvtárban és van társalgó is; ha vallásszabadság van és lehet azokkal összejönni és úgy viselkedni, ahogy önrendelkezéssel akarnak a résztvevők. Ezekhez hasonlóan olyan politikai intézményi környezet oldaná meg a jelenleg rengeteg energiát felemésztő, gyűlelet/neheztelés különféle formái által mérgezett életét sokaknak, ahol nem csak úgy tudná a maga igényeit kielégíteni egy ember(csoport), hogy másokat (a vele összezártakat) szükségszerűen ezek elszenvedésére kényszerít. Van akit ez akkor is zavar, amikor a többséghez tartozik, amikor/amiben a fennálló rend épp neki jó; van akit csak az zavar, amiben ő van elszenvedésre-elviselésre kényszerítve; van akit meg a háborúságok zavarnak leginkább.
Az emberi jogaikban nem sértettek, az intézményi környezetükkel elégedettek számának maximalizása a cél; és a nekik megfelelő, kívánatos, fejlődésüket elősegítő környezet biztosítása, ahol jól érzik magukat minél kevesebb megalkuvással-elszenvedéssel-idegenséggel. Emellett előny még az evolúció elősegítése is, hogy derülhessen ki, hogy milyen mutációk válnak be nagyon, járnának jobban (, menekülnének meg) sokak, ha az innovációk terjedési sebessége nagyobb lenne. Ha nem kenődne el, hogy egy elv, intézmény csak kihasználó, de valójában nem jó (előnyös, hasznos, fenntartható, optimális). Most az a baj, hogy a ‘nem jó’ és a ‘nem stabil’ összekeveredik. Voltak kultúrák, amelyek fejlettek voltak, de katonailag védtelenebbek/kisebbek/kevésbé gátlástalanok (vagyis kevésbé stabilak) voltak mint a támadóik. A motivációs rendszer egyelőre nem azt díjazza, amit kéne, és akik csak addig látnak/néznek, ami a közvetlen kifizetés, azok téves értékítéleteket hoznak, cinikusan asszisztálnak, elnézik. Vannak innovációk, amelyek előnyösek, stabilak lennének, ha egy kritikus tömeg, kritikus arány felett lennéneka gyakorlóik, viszont elhalnak, ha a kritikus tömeget nem érik el (csak véletlenül tudna úgy alakulni, hogy elérjék). Inkubátorral-hitelkerettel, vagy az externáliák költségként/nyereségként megfizettetésével  viszont kiderülhetne az előnyösségük. Ars poetica: szerintem az segít az emberiségen, ha olyan intézményrendszert alakítunk ki, amelyben Optimális stratégiák már egyben Evolúciósan stabil stratégiává is válnak.

Emberi-érzelmi-pszichológiai előny: Sok ma többé-kevésbé magányos, többé-kevésbé megalkuvó, elidegenedett, az elérhető lehetőségeik közül “jobb híján” ‘választó’, de (jogosan) elégedetlen (long tailbeli) ember nem talál a mainstreamesek által uralt csoportok közt neki szívvel-lélekkel vállalható csoportra - nekik lenne óriási nyereség egy olyan technológia és olyan intézményi környezet, ami elősegíti, hogy megtalálják, felismerjék egymást, kialakítsák és megvédjék a saját szubkultúrájukat, megvalósíthassák magukat végre valahol, olyanokkal egy családban-közösségben, akiket tényleg tudnak tisztelni, akiket szívesen támogatnak, akikkel örülnek, hogy egy csapatban vannak. Megtaláltam a helyemet, jól érzem magam jó társaságban, nem vagyok egyedül, beleadok amit csak tudok, képességeim legjavát nyújtom, a legjobbat hozom ki magamból, a legtöbbet fejlődöm, nekem ez éltető közeg, flow, szárnyalok. Sokan szívesen lennének bizonyos emberekkel egy közösségben-társaságban, szerződnének, de csak az ő értékeik-elveik mentén, és az övékkel ütköző értékek-elvek mentén inkább nem. Ha kiderülhetne, h valaki olyan, hogy senkivel sem akar-tud szerződni, vagy pedig olyan, aki neki megfelelőekkel akar és tud, ha ez a két típus megkülönböztethető lenne, akkor elesnének a közösségképtelenekkel szemben felhozott vádak-hátrányok az egyik típussal, a bizonyosakkal szívesen szerződőkkel szemben. Kihasználás: elesne az a hamis látszat, ami a kihasználók felsőbbrendűségét láttatja.

Utópia/gondolatkísérlet: A mai államok helyett olyan városállamok lennének, amelyek a saját elveik, értékeik mentén szerződnek. Az embereket megosztó, egymás ellen fordító elvek, szerződés lehetőségek sokféle kombinációja megvalósulhatna, és megnéznénk, hogy melyik hogy válik be a benne élők számára. Az externáliák értéktorzító hatásának csökkentése lenne az előrevivő. Az a baj, ha úgy látszik, h vmi előnyös, vki jól jár, tehát neki van igaza, ő a követendő, nem véve figyelembe, h olyan áron, h az ár van, csak nem nála, hanem másnál. (Pl. miért nem hunyászkodsz meg mint a többiek, fogadod el adottságként amilyen a másik (előnytelen rendszere): a felszólaló, ellenálló, megmondó, kimondó, forradalmár megtorlást szenved, energiát-jóérzést veszít, a hasznát esetleg ő nem is élvezi, hanem csak generációk múlva lesz belőle lassan vmi: ő rosszabbul jár általában mint a középszerű, opportunista, (bár tartásban, önbecsülésben járhat jobban ha nem őrlődik fel), ez mégsem bizonyítja, h ne tegye, hasonlóan ahhoz, ahogy egy altruista is világos, h ad, kockázatot vállal, “rosszabbul jár”). Emese: a biodiverzitást növeli ha többféle városállam létezik. Réka: ugyanakkor a városállamon belüli biodiverzitás csökken. (A politikai mainstream, és még inkább az establishment olyan mint a nem-mutálódás; a nem-establishment, nem-mainstream/szélsőséges olyan mint a mutálódás: néha rosszabbra, néha jobbra vezet. Van aki arra hivatkozva establishment-mainstream szavazó, no szélsőség, h vezethet rosszabbra az új, a szélsőséges, nincs kipróbálva; (maximin stratégiájú). Van aki arra hivatkozva anti-mainstream, anti-establishment, jöjjön inkább valami, akármi, csak új, nem lejáratódott, h csak vmi új vezethet jobbra, ami eddig volt, az biztos, h nem jó út, (minimax stratégiájú).)
Supremecist helyett separatist. Bár fennáll a veszélye, h supremecist tendenciák erősödnek, félelem az ismeretlentől, és nem kénytelenek valami élhetőt kidolgozni, ahogy mégis együtt tudnak élni (bár megkérdőjelezhető, h ahogy egy kihasználó-kirabló és az áldozatai együtt élnek, az attól már jó-e, h a legtöbben túlélik, ahogy a rossz tanárokat, mérgező szülőket is, aztán mégis viszonylag jól tudnak élni sokan, bár vannak maradandó megnyomorítások). Nem jó megoldás azt üzenni az elnyomottaknak, h ne szegregálódjanak, ne kérjenek távoltartási végzést az abuzálóktól. Konzerválja a rossz rendszert, ha kénytelen ottmaradni az áldozat, lehet szívni a vérét. Talán úgy lehetne a két rendszer előnyeit párosítani, ha
1) csak a súlyosan megnyomorítóktól-kihasználóktól határolódnánk el, a nevelhetőktől nem, hanem ha hajlandóak és képesek fejlődni, akkor valamennyit el tudna hordozni, tudna gyógyítani egy közösség,
2) látható lenne, kik hogyan élnek, lenne átjárás, kapcsolat, mint ma turistaként, üzleti partnerként, nem tudna kialakulni paranoia, mert tapasztalnánk, h nem ártanak nekünk.
3) Nem kellene még értékítéletet, jobb/rosszabb hasonlítgatást sem tenni sok városállam között, hanem sokkal szemben nincs etikai kifogásom, hanem csak más az ízlésünk, vérmérsékletünk, személyiség típusunk.
Talán az a kulcs, hogy
--) azoktól nagyon szeretnék elhatárolódni, akiknek a rendszerét elnyomónak, igazságtalannak, kizsákmányolónak, etikailag rossznak, a fejlődést torz irányba vivőnek látom,
-0) aztán vannak akikkel nincs etikai problémám, csak mást gondolunk a leghatékonyabbnak, vagy csak mások az igényeink, preferenciáink, személyiségtípusunk,
+) akikkel szeretnék egy csónakban evezni, egy társaságba összejárni, közös cégben dolgozni, közös családban élni.
Azt hiszem, az segít a tisztánlátáshoz, ha a -- és -0 különbséget látjuk, meg tudjuk mondani, h vki/vmi a -- vagy a -0 kategóriába tartozik leginkább számunkra. ~Tilt, tűr, támogat. ~Árt, csak mást/máshogy akar, segít nekem.

A közveszélyes elmebetegek (zárt osztály) és a fertőző betegek vs nem fertőzöttek (karantén) elkülönítése helyes. Kell segíteni az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülőkön - okosan. A prime directive és a következmények vállalása, a nem torz jelző rendszer helyes.
A kényszerházasság nem a legrosszabb, de lehet jobbat is kialakítani. Persze, lehetne érvelni amellett, h mindenkitől lehet tanulni, alakítsanak ki egy élhető rendszert, mégis sokkal boldogabbak lehetnek a felek, ha nincsenek egymáshoz kényszerítve, hanem akivel energiát adnak egymásnak, azzal élnek együtt.

Lenne városállam a teokráciát/ateizmust/toleráns-vegyes rendszert akaróknak;
lenne ahol  nem/szabad keménydrogozni;
az újraelosztás, a közteherviselés, örökösödési adó sokféle szintje és formája, kombinációja szerint sokféle államot lehetne képezni (állami finanszírozás van-e közzétett tartalmakért, alapfizetés nincs/milyen),
az iskolarendszer főleg finnes/waldorfos/poroszos,
milyen ...krácia van, ezen belül pl. a meritokrácia milyen alapon működik, vs külön államuk van a születési, tekintélyuralmi, parancsuralmi, függelmi viszonyok által erősen meghatározott rendszert akaróknak,
fairebb/kevésbé fair, (aki kapja marja, aki gátlástalanabb-kíméletlenebb-őrültebben fenyegető, akivel nem lehet beszélni, az kényszerít ki valami a másik kára-nemrészesedése árán előnyesebbet)
tücsök/hangya, szorgalmasan dolgozó/hedonista, felhalmozó-megtakarító-befektető/felélő-mihamarabb-előre elfogyasztó, 4/8/10 órát dolgozó életformát élőkkel akarsz egy csónakban evezni: OK, mindenre lenne lehetőség, ahogy akarod, csak ne mástól vedd el (élhetek életem különböző szakaszaiban ugyanott attól még, h másmennyit dolgozom (mint munkanap/hétvégén-szabadságon), csak szummában járuljunk hozzá elég sokkal a közöshöz, és ezzel arányban vegyünk el);

-- világ proletárjai, tényleg egyesüljetek és menjetek a ti városotokba (csak ne mástól raboljatok)
++ első- és másodfajú liberálisok-szabadelvűek, toleránsok, egyesüljetek
- konzervatívok, hagyományfenntartók, egyesüljetek
--- agresszívek, erőjogúak, egyesüljetek
--- diktatúrapártiak, rendpártiak, elnyomást pártolók-fenntartók-elfogadók, egyesüljetek
- nagy hatalmi különbséget fenntartók, egyesüljetek
-- fajvédők, intoleránsak: egyesüljetek
-- excentrikusokat, csodabogarakat kiközösítők és lenézők: egyesüljetek
+ excentrikusokat, csodabogarakat befogadók: egyesüljetek
+ kísérletezők, egyesüljetek
+ elsődlegesen humanisták, másodlagosan européerek, harmadlagosan nemzeti kultúrájúak, egyesüljetek
- anarchisták, egyesüljetek
- királyságpártiak, egyesüljetek
-- bűnözők és kihasználók, egyesüljetek (fegyenctelep, börtön)
- nemzetük felsőbbrendűségében, kiválasztottságában, feljogosítottságában hívők, egyesüljetek
-- vallásilag türelmetlenek, egyesüljetek
0 puritánok, egyesüljetek,
+ erőszakmentesek, egyesüljetek
- áltudományokban hívők, egyesüljetek
- misztikusok, vallási fanatikusok, ortodoxok, fundamentalisták, karizmatikusok, szektások, egyesüljetek
-- demagógok, hiszékenyek: egyesüljetek
--- szadisták és mazochisták, egyesüljetek
-- bizalmatlanná tevők, átverők, hamisan vagy neminformálók, egyesüljetek
-- trollok, bully-k, megfélemlítők, hamis beállításokat tevők, egyesüljetek
--- pszichopaták, abuzálók, egyesüljetek
- túlszaporodók, egyesüljetek (és maradjatok is ott; nincs jogotok a születésszabályozással élőktől elvenni amivel ők gazdálkodtak)
- környezetszennyezők, egyesüljetek
- fegyvertartók, egyesüljetek
- védőoltásellenesek, egyesüljetek
az emberi jogok különféle halmazait elismerők-akarók, egyesüljetek
- könyveket, tanokat, internetes hírforrásokat betiltók, cenzúrázók, egyesüljetek
++ altruisták, egyesüljetek
++ entellektüelek, magas IQ-júak, egyesüljetek

Egyesülési szempontok még:
ic.org directory szempontjai.

Ha meddővé válik egy vita, nem kell vég nélkül őrlődni benne. Figyeljük meg a védőoltásra szerződők és a védőoltás-ellenesek statisztikáit. (E. az is lehet, h nem0 az optimum, van egy kis % akik kimaradhatnak a védőoltásból, mert a körbeoltottak megvédik őket. Ekkor az fair, h kisorsoljuk, h kik legyenek az oltás kockázatait el nem szenvedők (és az oltatlanság kockázatát elszenvedők), csak az nem fair, ha csak az egyik fél viseli a terheket.)
A városállamok nem lennének zsarolhatóak, megfélemlíthetőek, kirabolhatóak mások által; szerződéseiket más államokkal be kellene tartaniuk. Megvalósítható először talán az EU-n belül, vagy az USÁ-n belül lehetne, mint az amishok különleges övezete, vagy intentional communities csak több joggal-rendelettel, nagyobb lakossággal. Árucsere, szolgáltatás és információ-adásvétel lehet városállamok, különböző városállambeli cégek, emberek között. A városállamok alkothatnak szövetségi államokat (több szintű hierarchiában), akikkel közelebbi/távolabbi rokonok, bizonyos elveikben megegyeznek, kisebb szabályokban eltérnek (helyi rendeletek). Az emberek áramolhatnak a városállamok között, ha a jelentkező és a befogadó is akarja, szerződnek (vagyonukkal+ vesznek egy részvényt az új és eladnak egy részvényt az előző városállamukban). Informálódhatnak hiteles forrásokból (statisztikák, tanulmányok, user reviews, dokumentumfilmek). Mindenki mindenkinek folyamatosan tehet ajánlatot, h milyen feltételekkel jönne/venné fel (mint ha valamekkora fizetést ajánlana személyesen, valamekkora fizetési igényt tüntet fel). Látogatni, próbaidőre kipróbálni lehet, szerződött feltételekkel. Induláskor összeállnak emberek közösségekbe az elveik-értékeik mentén, mindenkinek ugyanannyi zsetonja van, aztán ezekkel a városállamok licitálnak földrajzi helyekre (adott adottságú, méretű, éghajlatú stb. hely), kompenzálásként kell érte fizetni/kapnak a fizetőktől évente …-t. Minden közösség minden helyre megadhatja, h mennyi +/- -t ajánl érte. Egy helyet az kap meg, aki a legtöbbet ajánlotta érte/ a legkisebb kompenzációért fogadná el, ill. ha valakiknek több vagy 0 ilyen hely jutna, akkor azt az allokációt valósítjuk meg, amivel maximalizáljuk az össz fogyasztói többletet. Lehet megváltoztatni a szerződést, a városállam szabályait amire szerződnek, de elállási joggal és kártérítéssel azoknak, akik emiatt vagy elmennek, vagy maradnak, de kellemetlenséget elviselve (mint a házépítés miatti napsütéscsökkenés miatt kártérítést kapó szomszédok). ((Milyen lenne azt mondani, h lehet lengyelül beszélni a metróban, de akkor +1 font a díj? törve a nyelvet 50p, hangoskodás, kihallatszó zene 1.50, telefonálás 5p/perc/utas. ~lehet szemetelni, 60 font/szemét db, lehet benzint elfüstölni, 60p/liter)). Lehet tudatosan arra szerződni, hogy kifejezetten nem egynemű, hanem valamilyen nagyjábóli % sávokon belüli összetételű városállamban szeretnék élni (pl. természetes arányú fogyatékos, egy emberen belül vegyesen nehéz eset&valamiben kiváló, IQ x-y sávba eső, 10-20% kékgalléros, a-b % fehérgalléros; +vegyünk fel ad/kapott kompenzációval valahány %-ig …-t. Tehát nem arról van szó, h egy csapatban mindenkinek ugyanabban legyen erőssége-tehetsége; szerződhetünk egy kb. optimális arány felé tendálni próbálásra. Mint egy vállalat: felvesz valamilyen arányban kül. pozíciókba embereket, kül. fizetéssel, kül. hatáskörrel, beleszólási joggal-szavazat súllyal. Megtekintjük, hogy hosszú távon, történelmi léptékben melyik szubkultúra mit teremt, milyen fenntartható, milyen élhető, milyen fejlettséget, boldogságot ér el. Attól tartok, h sajnos még mindig jobb rendszer hogy a gyerekeket, elszenvedőket ne lehessen kívülről beleszólva megvédeni, kilopni, hanem csak ha menekülnek, akkor befogadni (ha osztják a befogadó értékeit, terveit). Ha egy városállam jelentős része szeretne vmi jelentősen másra áttérni, akkor osztódnának, elismerve azok jogát, akik a régire szerződtek, ugyanakkor a változtatni akarók jogát is, h újratárgyalva másra szerződhessenek.
Azt hiszem, h a legfejlettebb, legliberálisabb berendezkedés a legerőszakmentesebb, nekem csak ez igazán élhető, a többi mind nagyon erőszakos és elnyomó.


Nyilván a városállamok -> megvalósuló kombinációk száma véges, a méretgazdaságosság miatt pedig kell egy államméret, de a mostaninál sokkal jobb átlagos közelséget lehetne elérni az egyén elvei és az állama elvei között amiben él. A kulcs az, hogy ne születési alapon határozódjon meg az állam, hanem elvek, igények közelsége-távolsága alapján.

Ma az emberek csak beleszületnek egy rendszerbe, nehéz más államba immigrálniuk, ezért kevéssé felelősek személyesen; viszont HA lennének városállamok és könnyű lenne a hozzájuk hasonlóan gondolkodókkal egy városállamba összeköltözniük, akkor e nagyobb szabadság nagyobb személyes felelősséggel is járna, megalapozottabban lehetne amellett érvelni, hogy a következményeket vállalnia kell mindenkinek, kevésbé lenne ok, alap másoktól elvárni, követelni, elvenni amit mások hoztak létre.
Azt hiszem az segít tisztábban látni, ha nem keveredik össze, h valaki a mai helyzetben vs egy ideális helyzetben elvárható felelősségvállalásról beszél. Azért van sok egymás mellett elbeszélés, mert más helyzetről beszélnek.

Vagy mindent lehessen valakinek, és akkor vállalja a következményeket, vagy ha a következményeket nem akarja vállalni, másoktól akar elvenni, akkor viszont érthető, ha mások viszont megszabják, hogy mit tegyen és mit ne. Pl. aki nem tudja elfogadható szinten eltartani a gyerekeit, de ennek megelőzésének/elkerülésének nehézségeit nem vállalja, az szerintem a saját gyerekeivel szemben is felelőtlen (árt nekik), meg azokkal szemben is, akiktől elvesz.
A városállamok jelentős előnye lenne a kisebbségvédelem, nem kellene azért túlszaporodni/mást ölni-hátráltatni, hogy nehogy más kerüljön többségbe, elnyomva minket, hanem tudhatnánk, h kisebbségvédelem van, akkor is élhetünk a szerintünk helyes, előnyös, élvezetes módon, ha bárki más bármi mást gondol, bármi máshogy él.
A mai migrációs problémát szerintem az tudja megoldani, ha ugyan nem genetikai gyerekei, de memetikai gyerekei lesznek a fejlett (nyugati) országokba bevándorlók gyerekei, pontosabban talán nem is így van ez, hanem ha a felvilágosodás mémjei terjednek el, ahogy a Star Treken gondolkodnak, akármilyenek is egyébként. Egy genetikai helyett memetikai alapú városállamokba átmenet zajlik/történjen meg. És a memetikai itt politikai-emberi jogi értékeket jelent számomra/ilyen értelemben szeretném, nem népszokás, nyelv értelemben.

Ha létbiztonság van, és akárhogy is él egy közösség, annyira nagyot nem hibázik egyik sem, hogy alapvető szükségleteiket ne tudnák kielégíteni, a különbségek inkább csak mennyiségiek, akkor sokkal inkább békén tudnák hagyni egymást, mint ha alapvető emberi szükségleteik lennének veszélyben. Ez ok arra, hogy egyre könnyebben megengedjék egymásnak, hogy a hasonlóó elvek szerint élni kívánók költözzenek össze. Ezzel ki jár rosszul? A kihasználók; másrészt akiknek a környékére beköltöznek olyanok, akikkel nem szeretne együtt élni, és emiatt neki kell elköltöznie - ezt lehetne orvosolni egy kompenzációs rendszerrel (hasonlóan, mint ahogy egy beruházás, építkezés esetén), viszont csökkenti ezt a nehézséget az, hogy oda költözhet, akikkel jobban szeret együtt élni mint akikkel eredetileg élt együtt (akik között eleve sok olyan kellett legyen, akikkel kellemetlenné vált együtt élnie, e sok miatt költöztek éppen ide még többen olyanok).

Azt is lehetne, hogy dolgozni az egyik városállamba jár, viszont másmilyenben lakik (ahogy az alvóvárosok lakói gyakorlatilag teszik is). Amíg valahol van, addig úgy kell viselkednie, olyan szabályok vonatkoznak rá, ahogy a vendégekre vonatkozóan az ottaniak meghatározták.

2016. szeptember 15., csütörtök

valószínűségeloszlással felfogás

Azt hiszem a világon rengeteg tévedés, meddő vita okafogyottá válhatna a valószínűségeloszlással felfogásra áttérve (thinking probabilistically): Embereket (és általában, sok más jelenséget) ne 1 értékkel, 1 skatulyával írjunk le, gondoljunk el, hanem egy valószínűségeloszlással. NJ:
Az emberek semmiképpen nem *egydimenziósak* hanem sok különböző érték-skálával írhatók
csak le. Az, hogy valaki *hűséges* nem vethető össze azzal, hogy *nagylelkű*, és rengeteg más,
egymástól független ilyen dimenziójuk van. RJ: Igen, pontosítok: egy bizonyos szempontból, egy skálán se 1 tipikus értékkel, hanem egy eloszlással.
Az egyik tengelyen vegyük fel a skálát, pl. hogy mennyire aljas/rendes/hősies, altruista egy döntése, tette, a másik tengelyen pedig azt, hogy milyen gyakorisággal viselkedik úgy. Néha kicsit kihasználom, nem veszem tekintetbe a másikat, számára előnytelen a tranzakciónk, bepofátlankodom; általában korrekt vagyok; néha meg önfeláldozóan előtérbe helyezem a másik érdekét és nagyon jól jár velem. Vagy mennyire vagyok önző, más nagyobb kára árán is valami kis előnyt választó vs ideális világot gyakoroló; milyen gyakran->arányban játszom ESS-t vs Optimális stratégiát. Ez a kb. haranggörbe alakú eloszlás lehet ferde is, a lényeg csak az, hogy fogjuk fel az embereket egy egész valószínűségeloszlással (aminek nemcsak átlaga/csúcsa van, hanem szélessége, alakja is), így elkerüljük azt a hibát, amire vezetne az, ha az átlagukkal vagy mediánjukkal gondolnánk rájuk, vagy azzal az értékkel, amilyennek először mutatkozott számunkra, vagy amilyen a legrosszabb volt eddig velünk (~maximin), vagy 1 skatulyába tennénk. Ha tudom, hogy valószínűségeloszlása van a viselkedésünknek, akkor kevésbé ér csalódás, amikor nem annak az 1 pontnak/skatulyának megfelelően viselkedik, amilyennel leírnám; ehelyett nyugtázom, hogy hát igen, ilyen értékkel is működik (kivételesen), és se nem vakulok el, se nem hajítok a kukába egy ritka botlás miatt egy egyébként általában értékes kapcsolatot. Cf. én-ek.
NJ: Ezek a tengelyek egybeesnek, vagy a bázis vektoraik mások az egyes emberekben? Ugyanarról a fogalomról beszélnek esetleg emberek, de sokszor gyökeresen mást értenek alatta. Vannak olyan tengelyek is, amik az egyik embernél jelen vannak, a másiknál hiányoznak. Az, hogy valaki *hűséges* nem vethető össze azzal, hogy *nagylelkű*, és rengeteg más, egymástól független ilyen dimenziójuk van. Ezek ortogonálisak amikor az egyikből nem következik a másik, de vannak olyan skálák, tengelyek, amik egymással korrelálnak, ilyenkor nem ortogonálisak. RJ: Tényleg, tök jó a tengelyeket rendszerben látni, kitekinteni, ez fontos. Egy tett egyszerre több tengelyen is eggyel vagy egy törttel növeli a gyakoriságot valamelyik értéknél. Az egyik tengelyen mutatott eloszlás a vele korreláló tengelyeken levő eloszlásnak is összetevője valamilyen (kis, a korrelációval arányos) súllyal.

A mi volt előbb: a tömegigény a demagógiára, diktatórikus vezetésre, korrupt hűbéres maffiaállamra, arra hogy ne csak teljesítménnyel lehessen előrébb jutni, vagy pedig az a politikusmaffia, amelynek tagjai ezt a rendszert erősítik, részben tyúk-vagy-tojás kérdés, egymást erősítő visszacsatolás van, részben viszont ennél többet is lehet mondani: Az emberekben eleve megvolt a lehetőség arra, h uszítódjanak, hogy a frusztrációikat, feszültségeiket alantas módon vezessék le, én is vagyok időnként ingerlékeny, túlreagálok stb., aztán van egy tendencia az átlagomhoz visszahúzásra. Az egyes társadalmakra, nemzetekre is lehet képezni az egyéni eloszlások talán sima aggregálásával egy eloszlást (nemzetkarakterológia). Az van, hogy az intézményi környezet, a cégkultúra, egy baráti társaság, egy párkapcsolat, az aktuális politikai rendszer ki tudja hozni belőlünk a jobbik énünket, van akivel jobbak vagyunk mint amilyen az átlagunk; van olyan környezet, ami pedig a legrosszabb énünket hozza ki belőlünk (ld. börtönkísérlet, Milgram). Szerintem egyszerre igaz az, h a magyar társadalom jelentős részében már eleve ott volt az igény az illiberális, paternalista, megfélemlítéssel uralkodó vezetésre, ő is szeret(ne) így uralkodni, elfogadja a nagy hatalmi különbséget, olyan az eloszlása, hogy az elfogadható sávjába esett a mai berendezkedés, másrészt az is igaz, hogy a Fidesz jelentősen eltolta az elfogadható sávon belül a társadalmi átlagot, a rosszabb énjét hozza ki a többségből. A lehülyézés nemcsak ellenszenvet szül, de talán annyiben tárgyilag tévedés, h az a választói átlagszínvonal, amit az utóbbi években tapasztalunk, az emberek valódi átlagánál már rosszabb, vagyis talán nem annyira rossz a helyzet, mint amilyennek ma látszik és tapasztalható. Ugyanezek az emberek képesek lennének jelentősen jobbik énjüknek megfelelően tanúsítani politikai magatartást. Az ami látszik, ami tapasztalható, az valóság, de ettől még meghúzódik a mélyben egy potenciális sáv, van egy potenciális eloszlás is. A potenciális eloszlás eltolódik a gyakorlás hatására, természetessé válik, kognitív disszonanciát okozna nagyot változni. A potenciális eloszlás lomhábban, mozgóátlagszerűen lemaradva követi a gyakorlott, táplált, megvalósított, megfigyelhető cselekedetek eloszlását, másrészt mint a pszichózis, vannak lappangó potenciáljaink, amelyek mondjuk csak túlterhelés esetén derülnek ki. Nemcsak a társadalmi gyakorlat romlott, hanem az emberek potenciáljának eloszlása is a rosszabb irányba tolódott és tolódik tovább. Ez a potenciális valószínűségeloszlásos felfogás érthetőbbé teszi, h pl. Romániában, Szlovákiában miért tudott javulás elindulni, miért nem tartanak örökké az aljasabb rendszerek. Nemcsak az 1 értékkel helyettesítés, 1 skatulyába tevés vezet tévedésekre, hanem az is, ha ezek hibái miatt azt mondanánk, h ó hát nem szabad mondani senkiről semmit, hiszen az eloszlás nem biztosat mond, minden lehet. Lehet; csak nem mindegy mi mennyire valószínű és az adataim-megfigyeléseim mennyire megbízhatóak, reprezentatívak, kis mintát vagy nagy mintát ismerek. Nemcsak azt mondom, h én ezt a gyakoriságeloszlást láttam, ezzel becslem a valódi várható jövőbeli eloszlását, hanem annak is tudatában igyekszem lenni, h a becslésem mennyire bizonytalan/megalapozott, többé/kevésbé megbízható. OK, ez a pontbecslésem, de mekkora konfidencia intervallumon belül? Szerintem az hiteles, ha merjük látni, h egyének, társadalmak, szubkultúrák, berendezkedések aggregált eloszlásai, átlagai és szórásai közt lehet/van szignifikáns különbség, és ez akkor is igaz, ha rengeteg ellenpéldát lehet hozni olyan egyénekre, esetekre, akik/amikor az átlaguktól jelentősen eltérnek, rengeteg pár (pl. két ember) pont fordítottan valamilyenebb mint ahogyan a csoportátlagaik (pl. a nemzeti átlagaik) viszonyulnak egymáshoz.

A potenciálos látásmód megadja a változás lehetőségét, lehet hibázni, tudom, hogy viselkedhet jobban is a másik. A szórása nem mindenkinek ugyanakkora, vannak nagy szórású emberek, és ez hasonlóan hátrányos, mint a részvényeknél a nagy volatilitás. A potenciális eloszlást a megfigyelt esetek gyakoriság görbéjének szélesítésével és a régebbi esetek-értékek súlyának csökkentésével (avultatásával) tudjuk becsülni-feltételezni. Megfigyeltük, h néha meglepő ami megvalósul, az addigi burkológörbét kijjebb tolja (a push boundaries egy furcsa értelme; ami addig szélsőséges volt, az normálisabbá, elfogadottabbá válik). Tapasztaltuk, h olyat is tapasztalunk néha, amilyet addig nem, vagyis ne azt várjuk, h mindig az ismétlődik, ami eddig volt, hanem várható, h lesz olyan is, ami nem volt, azaz a potenciális szélesebb mint a megfigyelt értékkészlet (pl. eddig valaki minden általam ismert napon élt (pl. én; vagy a Nap feljött), de tudom, h lesz másmilyen nap is. Nem tudjuk, milyen tartalma lesz a jövőbeli újításoknak, (tudományos és bármilyen) forradalmaknak, de azt tudjuk (joggal várjuk), h lesznek. Másrészt introspekcióval is tudjuk, h olyanokat is átgondolunk, amiket aztán (általában) nem teszünk meg, valójában nem tartunk a legvalószínűbb lehetőségnek, de potenciálisan azért számolunk ilyen eshetőségekkel is, és ez az eshetőséggel számolás gyakorlatilag is megváltoztatja a viselkedésünket néha. Van known unknown és van unknown unknown is. Ismerjük a lappangó betegség, lappangó pszichózis, csak rejtve ténykedő vagy meggyengülő ellenfélnél aktivizálódó, addig passzív-agresszív viselkedés, recesszív allél jelenségeit. Van alapja egy a megfigyelteknél szélesebb potenciális értékkészletre következtetni. Kevés megfigyelésből még csak gyenge lábakon áll következtetések levonása, nagyobb minta kell megbízhatóbb eloszlás-becsléshez.
Valamennyire igaz az is, h semmi sem idegen tőlem ami emberi, elfogadom, h megfelelően szélsőséges, ritka körülmények között belőlem is ki lehetne hozni (valamely határig) olyan sötét megnyilvánulásokat, amikre nálam csak eddigi szerencsém miatt nem került még sor; nem lehetetlen, csak infinitézimális a valószínűsége. Tudjam, h várhatóan csinálnék rosszabbat ha rosszabb lenne a helyzetem, a potenciális eloszlásom valójában szélesebb mint ami megvalósult. Viszont az is igaz, h "Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá” — Esterházy Péter. (Ennek az ellenkező irányú párja is foglalkoztat, h az én eloszlásommal hasonlóan nem tudok bizonyos szint fölé sem emelkedni.)

Van egy fontos hatóköri korlát: vannak döntések, ahol csak a legerősebb számít, nem annyira sok részerőből összeadódó eredő van, hanem a győztes erő mindent visz. Itt hatástalan, h egyébként milyen az eloszlás, csak a győztes számít. Igen/nem, megteszi/nem, belemegy/nem.

NJ: "Az emberek tömegének egyedileg sokdimenziós leírása a statisztikus fizika problémájához
hasonló. Ott az egyedek (a sokaság elemei) egy-egy ponttal írhatók le egyszerűség kedvéért.
Az egyedi pontjuk azonban a sokdimenziós térben van, és pillanatnyi pontszerűségüket az egyedi
eloszlásuk tengelyekre vett valamilyen várható értékével, mediánjával vagy más jellemzővel. Ez nem a részleteit mutatja, de azt igen, hogy leginkább milyen a viselkedésének várható értéke. Ezzel a sokasággal írható le a tömeg és annak viselkedése. Amik a sokaságra vett átlagok lesznek, ami akkor jó, ha elég sok elem van egy térfogatelemében ennek a sokdimenziós térnek. Ilyenkor makroszkopikus adatokkal leírható és jellemezhetők, mint a folyadékok.
Egy más probléma az egyes emberek érzékenysége és befolyásolhatósága. A szuszceptibilitás eltérő az egyes embereknél ugyanazokra a hatásokra, ezért ez egy másik kérdéskör."

A fekete-fehéren vs árnyaltan látás kapcsolódik, de egy kicsit más, mert az árnyaltság még csak annyit mond, h ne 2 kategória legyen, hanem sok árnyalat=kategória, itt meg arról írok, h akárhány kategória is van, ne egy kategóriával, hanem valószínűségeikkel fogjak fel embereket és jelenségeket.

A rókák és nyulak differenciálegyenleteinek, Markov-láncoknak lehet valami átlaga, amihez rugóként visszahúznak, ami körül ingadoznak a rendszerek (akár növekvő, állandó vagy csökkenő amplitúdóval, szórással). Rejtélyes nekem, h pozitív visszacsatolásosnak tűnő, önerősítő folyamatok hogyan tudnak mégis lecsengeni, pl. járványok elhalni, demagógok szavazatokat veszíteni. Az átlaghoz visszahúzást, kiegyenlítődést-entrópianövekedést még értem, csak az átlaghoz visszahúzás nem oksági magyarázat, csak leírás. Pl. a munkanélküliség 'természetes' rátája, egy valutaárfolyam átlaga, hasonló ciklus(hullám)hosszak utólag látszanak.

Volt egy nagyon érdekes podcast a karizmáról, ami szerint a trust a karizma egyik fő feltétele. Ezzel vitatkoztam, h egy csomó gengszter, diktátor, üzleti vezető (pl. Steve Jobs), bully diák gátlástalam, törtető, opportunista, lehet tudni, h bárkit elárul, h csak erőből ért, a szerződéseit gátlástalanul nem tartja be, a ma még szövetségeseit is megszorongatja ha úgy akarja (nem csak ha úgy jobb neki), dehogy bíznak benne. Aztán rájöttem, h más oldalról viszont annyiban tényleg stabilabbak, h ők ilyenek is fognak maradni, természetesen ilyenek, nem erőfeszítéssel igyekeznek jobbak lenni mint a késztetéseik, hanem olyan bunkók, amilyenek a késztetéseik. A széplelkek időnként nem tudják tartani amit hirdetnek, kihozhatók a sodrukból, lehúzhatók, buknak. Ennél megbízhatóbbak akik nem is próbálnak jobbat. Másrészt aki gátlástalanul, bármi áron eléri amit akar, az megbízhatóbb mint aki esetleg nem teljesít, hanem megmagyarázza, h miért nem sikerült, miért nem ért meg annyit, miért ér többet vmi magasztos szempont. Ha külső felekkel kell tárgyalni, akkor egy önző, a másikból mindent kitaposó hoz a legtöbbet a szavazónak is (rövid távon).


valószínűségeloszlással felfogás

Azt hiszem a világon rengeteg tévedés, meddő vita okafogyottá válhatna a valószínűségeloszlással felfogásra áttérve (thinking probabilistically): Embereket (és általában, sok más jelenséget) ne 1 értékkel, 1 skatulyával írjunk le, gondoljunk el, hanem egy valószínűségeloszlással. NJ:
Az emberek semmiképpen nem *egydimenziósak* hanem sok különböző érték-skálával írhatók
csak le. Az, hogy valaki *hűséges* nem vethető össze azzal, hogy *nagylelkű*, és rengeteg más,
egymástól független ilyen dimenziójuk van. RJ: Igen, pontosítok: egy bizonyos szempontból, egy skálán se 1 tipikus értékkel, hanem egy eloszlással.
Az egyik tengelyen vegyük fel a skálát, pl. hogy mennyire aljas/rendes/hősies, altruista egy döntése, tette, a másik tengelyen pedig azt, hogy milyen gyakorisággal viselkedik úgy. Néha kicsit kihasználom, nem veszem tekintetbe a másikat, számára előnytelen a tranzakciónk, bepofátlankodom; általában korrekt vagyok; néha meg önfeláldozóan előtérbe helyezem a másik érdekét és nagyon jól jár velem. Vagy mennyire vagyok önző, más nagyobb kára árán is valami kis előnyt választó vs ideális világot gyakoroló; milyen gyakran->arányban játszom ESS-t vs Optimális stratégiát. Ez a kb. haranggörbe alakú eloszlás lehet ferde is, a lényeg csak az, hogy fogjuk fel az embereket egy egész valószínűségeloszlással (aminek nemcsak átlaga/csúcsa van, hanem szélessége, alakja is), így elkerüljük azt a hibát, amire vezetne az, ha az átlagukkal vagy mediánjukkal gondolnánk rájuk, vagy azzal az értékkel, amilyennek először mutatkozott számunkra, vagy amilyen a legrosszabb volt eddig velünk (~maximin), vagy 1 skatulyába tennénk. Ha tudom, hogy valószínűségeloszlása van a viselkedésünknek, akkor kevésbé ér csalódás, amikor nem annak az 1 pontnak/skatulyának megfelelően viselkedik, amilyennel leírnám; ehelyett nyugtázom, hogy hát igen, ilyen értékkel is működik (kivételesen), és se nem vakulok el, se nem hajítok a kukába egy ritka botlás miatt egy egyébként általában értékes kapcsolatot. Cf. én-ek.
NJ: Ezek a tengelyek egybeesnek, vagy a bázis vektoraik mások az egyes emberekben? Ugyanarról a fogalomról beszélnek esetleg emberek, de sokszor gyökeresen mást értenek alatta. Vannak olyan tengelyek is, amik az egyik embernél jelen vannak, a másiknál hiányoznak. Az, hogy valaki *hűséges* nem vethető össze azzal, hogy *nagylelkű*, és rengeteg más, egymástól független ilyen dimenziójuk van. Ezek ortogonálisak amikor az egyikből nem következik a másik, de vannak olyan skálák, tengelyek, amik egymással korrelálnak, ilyenkor nem ortogonálisak. RJ: Tényleg, tök jó a tengelyeket rendszerben látni, kitekinteni, ez fontos. Egy tett egyszerre több tengelyen is eggyel vagy egy törttel növeli a gyakoriságot valamelyik értéknél. Az egyik tengelyen mutatott eloszlás a vele korreláló tengelyeken levő eloszlásnak is összetevője valamilyen (kis, a korrelációval arányos) súllyal.

A mi volt előbb: a tömegigény a demagógiára, diktatórikus vezetésre, korrupt hűbéres maffiaállamra, arra hogy ne csak teljesítménnyel lehessen előrébb jutni, vagy pedig az a politikusmaffia, amelynek tagjai ezt a rendszert erősítik, részben tyúk-vagy-tojás kérdés, egymást erősítő visszacsatolás van, részben viszont ennél többet is lehet mondani: Az emberekben eleve megvolt a lehetőség arra, h uszítódjanak, hogy a frusztrációikat, feszültségeiket alantas módon vezessék le, én is vagyok időnként ingerlékeny, túlreagálok stb., aztán van egy tendencia az átlagomhoz visszahúzásra. Az egyes társadalmakra, nemzetekre is lehet képezni az egyéni eloszlások talán sima aggregálásával egy eloszlást (nemzetkarakterológia). Az van, hogy az intézményi környezet, a cégkultúra, egy baráti társaság, egy párkapcsolat, az aktuális politikai rendszer ki tudja hozni belőlünk a jobbik énünket, van akivel jobbak vagyunk mint amilyen az átlagunk; van olyan környezet, ami pedig a legrosszabb énünket hozza ki belőlünk (ld. börtönkísérlet, Milgram). Szerintem egyszerre igaz az, h a magyar társadalom jelentős részében már eleve ott volt az igény az illiberális, paternalista, megfélemlítéssel uralkodó vezetésre, ő is szeret(ne) így uralkodni, elfogadja a nagy hatalmi különbséget, olyan az eloszlása, hogy az elfogadható sávjába esett a mai berendezkedés, másrészt az is igaz, hogy a Fidesz jelentősen eltolta az elfogadható sávon belül a társadalmi átlagot, a rosszabb énjét hozza ki a többségből. A lehülyézés nemcsak ellenszenvet szül, de talán annyiben tárgyilag tévedés, h az a választói átlagszínvonal, amit az utóbbi években tapasztalunk, az emberek valódi átlagánál már rosszabb, vagyis talán nem annyira rossz a helyzet, mint amilyennek ma látszik és tapasztalható. Ugyanezek az emberek képesek lennének jelentősen jobbik énjüknek megfelelően tanúsítani politikai magatartást. Az ami látszik, ami tapasztalható, az valóság, de ettől még meghúzódik a mélyben egy potenciális sáv, van egy potenciális eloszlás is. A potenciális eloszlás eltolódik a gyakorlás hatására, természetessé válik, kognitív disszonanciát okozna nagyot változni. A potenciális eloszlás lomhábban, mozgóátlagszerűen lemaradva követi a gyakorlott, táplált, megvalósított, megfigyelhető cselekedetek eloszlását, másrészt mint a pszichózis, vannak lappangó potenciáljaink, amelyek mondjuk csak túlterhelés esetén derülnek ki. Nemcsak a társadalmi gyakorlat romlott, hanem az emberek potenciáljának eloszlása is a rosszabb irányba tolódott és tolódik tovább. Ez a potenciális valószínűségeloszlásos felfogás érthetőbbé teszi, h pl. Romániában, Szlovákiában miért tudott javulás elindulni, miért nem tartanak örökké az aljasabb rendszerek. Nemcsak az 1 értékkel helyettesítés, 1 skatulyába tevés vezet tévedésekre, hanem az is, ha ezek hibái miatt azt mondanánk, h ó hát nem szabad mondani senkiről semmit, hiszen az eloszlás nem biztosat mond, minden lehet. Lehet; csak nem mindegy mi mennyire valószínű és az adataim-megfigyeléseim mennyire megbízhatóak, reprezentatívak, kis mintát vagy nagy mintát ismerek. Nemcsak azt mondom, h én ezt a gyakoriságeloszlást láttam, ezzel becslem a valódi várható jövőbeli eloszlását, hanem annak is tudatában igyekszem lenni, h a becslésem mennyire bizonytalan/megalapozott, többé/kevésbé megbízható. OK, ez a pontbecslésem, de mekkora konfidencia intervallumon belül? Szerintem az hiteles, ha merjük látni, h egyének, társadalmak, szubkultúrák, berendezkedések aggregált eloszlásai, átlagai és szórásai közt lehet/van szignifikáns különbség, és ez akkor is igaz, ha rengeteg ellenpéldát lehet hozni olyan egyénekre, esetekre, akik/amikor az átlaguktól jelentősen eltérnek, rengeteg pár (pl. két ember) pont fordítottan valamilyenebb mint ahogyan a csoportátlagaik (pl. a nemzeti átlagaik) viszonyulnak egymáshoz.

A potenciálos látásmód megadja a változás lehetőségét, lehet hibázni, tudom, hogy viselkedhet jobban is a másik. A szórása nem mindenkinek ugyanakkora, vannak nagy szórású emberek, és ez hasonlóan hátrányos, mint a részvényeknél a nagy volatilitás. A potenciális eloszlást a megfigyelt esetek gyakoriság görbéjének szélesítésével és a régebbi esetek-értékek súlyának csökkentésével (avultatásával) tudjuk becsülni-feltételezni. Megfigyeltük, h néha meglepő ami megvalósul, az addigi burkológörbét kijjebb tolja (a push boundaries egy furcsa értelme; ami addig szélsőséges volt, az normálisabbá, elfogadottabbá válik). Tapasztaltuk, h olyat is tapasztalunk néha, amilyet addig nem, vagyis ne azt várjuk, h mindig az ismétlődik, ami eddig volt, hanem várható, h lesz olyan is, ami nem volt, azaz a potenciális szélesebb mint a megfigyelt értékkészlet (pl. eddig valaki minden általam ismert napon élt (pl. én; vagy a Nap feljött), de tudom, h lesz másmilyen nap is. Nem tudjuk, milyen tartalma lesz a jövőbeli újításoknak, (tudományos és bármilyen) forradalmaknak, de azt tudjuk (joggal várjuk), h lesznek. Másrészt introspekcióval is tudjuk, h olyanokat is átgondolunk, amiket aztán (általában) nem teszünk meg, valójában nem tartunk a legvalószínűbb lehetőségnek, de potenciálisan azért számolunk ilyen eshetőségekkel is, és ez az eshetőséggel számolás gyakorlatilag is megváltoztatja a viselkedésünket néha. Van known unknown és van unknown unknown is. Ismerjük a lappangó betegség, lappangó pszichózis, csak rejtve ténykedő vagy meggyengülő ellenfélnél aktivizálódó, addig passzív-agresszív viselkedés, recesszív allél jelenségeit. Van alapja egy a megfigyelteknél szélesebb potenciális értékkészletre következtetni. Kevés megfigyelésből még csak gyenge lábakon áll következtetések levonása, nagyobb minta kell megbízhatóbb eloszlás-becsléshez.
Valamennyire igaz az is, h semmi sem idegen tőlem ami emberi, elfogadom, h megfelelően szélsőséges, ritka körülmények között belőlem is ki lehetne hozni (valamely határig) olyan sötét megnyilvánulásokat, amikre nálam csak eddigi szerencsém miatt nem került még sor; nem lehetetlen, csak infinitézimális a valószínűsége. Tudjam, h várhatóan csinálnék rosszabbat ha rosszabb lenne a helyzetem, a potenciális eloszlásom valójában szélesebb mint ami megvalósult. Viszont az is igaz, h "Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá” — Esterházy Péter. (Ennek az ellenkező irányú párja is foglalkoztat, h az én eloszlásommal hasonlóan nem tudok bizonyos szint fölé sem emelkedni.)

Van egy fontos hatóköri korlát: vannak döntések, ahol csak a legerősebb számít, nem annyira sok részerőből összeadódó eredő van, hanem a győztes erő mindent visz. Itt hatástalan, h egyébként milyen az eloszlás, csak a győztes számít. Igen/nem, megteszi/nem, belemegy/nem.

NJ: "Az emberek tömegének egyedileg sokdimenziós leírása a statisztikus fizika problémájához
hasonló. Ott az egyedek (a sokaság elemei) egy-egy ponttal írhatók le egyszerűség kedvéért.
Az egyedi pontjuk azonban a sokdimenziós térben van, és pillanatnyi pontszerűségüket az egyedi
eloszlásuk tengelyekre vett valamilyen várható értékével, mediánjával vagy más jellemzővel. Ez nem a részleteit mutatja, de azt igen, hogy leginkább milyen a viselkedésének várható értéke. Ezzel a sokasággal írható le a tömeg és annak viselkedése. Amik a sokaságra vett átlagok lesznek, ami akkor jó, ha elég sok elem van egy térfogatelemében ennek a sokdimenziós térnek. Ilyenkor makroszkopikus adatokkal leírható és jellemezhetők, mint a folyadékok.
Egy más probléma az egyes emberek érzékenysége és befolyásolhatósága. A szuszceptibilitás eltérő az egyes embereknél ugyanazokra a hatásokra, ezért ez egy másik kérdéskör."

A fekete-fehéren vs árnyaltan látás kapcsolódik, de egy kicsit más, mert az árnyaltság még csak annyit mond, h ne 2 kategória legyen, hanem sok árnyalat=kategória, itt meg arról írok, h akárhány kategória is van, ne egy kategóriával, hanem valószínűségeikkel fogjak fel embereket és jelenségeket.

A rókák és nyulak differenciálegyenleteinek, Markov-láncoknak lehet valami átlaga, amihez rugóként visszahúznak, ami körül ingadoznak a rendszerek (akár növekvő, állandó vagy csökkenő amplitúdóval, szórással). Rejtélyes nekem, h pozitív visszacsatolásosnak tűnő, önerősítő folyamatok hogyan tudnak mégis lecsengeni, pl. járványok elhalni, demagógok szavazatokat veszíteni. Az átlaghoz visszahúzást, kiegyenlítődést-entrópianövekedést még értem, csak az átlaghoz visszahúzás nem oksági magyarázat, csak leírás. Pl. a munkanélküliség 'természetes' rátája, egy valutaárfolyam átlaga, hasonló ciklus(hullám)hosszak utólag látszanak.

Volt egy nagyon érdekes podcast a karizmáról, ami szerint a trust a karizma egyik fő feltétele. Ezzel vitatkoztam, h egy csomó gengszter, diktátor, üzleti vezető (pl. Steve Jobs), bully diák gátlástalam, törtető, opportunista, lehet tudni, h bárkit elárul, h csak erőből ért, a szerződéseit gátlástalanul nem tartja be, a ma még szövetségeseit is megszorongatja ha úgy akarja (nem csak ha úgy jobb neki), dehogy bíznak benne. Aztán rájöttem, h más oldalról viszont annyiban tényleg stabilabbak, h ők ilyenek is fognak maradni, természetesen ilyenek, nem erőfeszítéssel igyekeznek jobbak lenni mint a késztetéseik, hanem olyan bunkók, amilyenek a késztetéseik. A széplelkek időnként nem tudják tartani amit hirdetnek, kihozhatók a sodrukból, lehúzhatók, buknak. Ennél megbízhatóbbak akik nem is próbálnak jobbat. Másrészt aki gátlástalanul, bármi áron eléri amit akar, az megbízhatóbb mint aki esetleg nem teljesít, hanem megmagyarázza, h miért nem sikerült, miért nem ért meg annyit, miért ér többet vmi magasztos szempont. Ha külső felekkel kell tárgyalni, akkor egy önző, a másikból mindent kitaposó hoz a legtöbbet a szavazónak is (rövid távon).